Elterülő(Kengai) és félig elterülő(Man-Kengai)

Ennél a két stílusnál nem lapos, hanem magas, többnyire négyszögletes edényt használunk. A cserepet egy magas, hosszúlábú asztalkára helyezzük.

A kengai stílusnál a fa az edény aljánál lejjebb nyúlik le, míg a han kengainál nem érhet a tál alá. Erős, látható gyökerek legyenek.
A törzs az edényből felfelé induljon ki, majd ívesen hajoljon lefelé. Akkor igazán szép, ha nemcsak lefelé menő ágrendszer van, hanem felfelé az edény felett is van egy kisebb „koronája” a fának, ha ez nincs akkor ugyan elfogadható, de olyan látszatot kelt, mintha kiborulna a cserépből...
A törzsön néhány enyhe görbület legyen, mint amilyen a moyogi stílusnál van. Az ágak a külső íven nőjenek, és az egész fa befoglalható legyen egy egyenlőtlen háromszögbe.
A kengai stílusú bonszájt a keleti gondolatvilágban „mennybevezető lépcsőnek” nevezik, nem úgy, mint mi: vízesésnek.
Ezek a stílusok nagyritkán többtörzsű alakban is előfordulnak.
Legtöbbször tűlevelű fákból alakítják ki, de minálunk kedvezőbb a lombos fákból illetve cserjékből készíteni.
Ebben a stílusban elsősorban a rugalmas törzsű fák a legkedvezőbbek, borókák, némely fenyőfaj, madárbirs, tűztövis. A latin névben szereplő „pendula” (szomorúfűz alakú), „repanda” (terülő) szavakat, alakokat keressünk.